Ahogy Gáza modern történelmének egyik legpusztítóbb időszakát éli át, egy török nő, aki 24 évet töltött az elzárt övezetben, visszaemlékszik egy olyan életre, amelyet a légicsapások, víz-, áram- és élelmiszerhiányok, valamint a rendíthetetlen hit formáltak.

Kevser Yılmaz Jarada 1999-ben ment férjhez, ami után Gázába költözött, ahol 24 éven keresztül élt.

„Velük együtt éltem át a háborúkat, a blokádokat és a gázai emberek nehézségeit. Úgy tekintek magamra, mint aki közéjük tartozik, gázainak érzem magam” – mondta.

Jarada megjegyezte, 2005-ig az izraeli telepesek, akik palesztin földeket foglaltak el Gázában, láthatatlan zónákban éltek: „Luxuséletük volt farmokon, hatalmas földeken, saját iskoláikkal és gyáraikkal.”

Miközben a helyi lakosság súlyos gazdasági nehézségekkel és az intifáda, az izraeli megszállás elleni felkelés körülményeivel küzdött, az izraeli telepesek kényelmes életet éltek – tette hozzá.

„A gázaiak ellenálltak, és nem engedték, hogy a megszállók kényelmesen éljenek a saját földjükön. Az emberek maguk tisztították meg földjüket a megszállóktól. Azután az időszak után egyetlen zsidó sem maradt Gázában” – emlékezett vissza Yılmaz.

Gázában az élet megáll, de az oktatás nem

Jarada kihangsúlyozta, Gázában az oktatás prioritás: „Gázában az élet megáll, de az oktatás nem. Még háború idején sem áll le az oktatás.”

Elmondása szerint a gyerekek iskola után ettek, majd általában a mecsetekben töltötték az idejüket, amelyek társadalmi központként is működtek.

Jarada elmagyarázta, hogy a határátkelők átlépése Gázában rendkívül nehéz volt, és a diákoknak vagy betegeknek hónapokkal előre regisztrálniuk kellett a nevüket, hogy felkerüljenek az engedélyezési listára.

Az áramkimaradások meghatározták a mindennapi életet – mondta. Hozzátette, az áramot általában napi 4-8 órán át biztosították, néha pedig egyáltalán nem.

„A munkánkat az áram érkezésének óráihoz igazítottuk. Ha éjszaka volt áram, akkor mostam, vasaltam és főztem. Örültünk, ha nyolc órán át volt áram. A vízhez való hozzáférés is korlátozott volt” – mondta.

Hozzátette, víz néha csak két-három naponta volt, ami arra kényszerítette a családokat, hogy tartályokat töltsenek meg annak tárolása érdekben.

Még ezek között a körülmények között is befejezték a diákok az egyetemi tanulmányaikat.

„Az, hogy láttuk, ahogy a gázai emberek minden nehézség ellenére hálásak maradnak, értékes leckét tanított nekünk” – mondta.

A gázai palesztinok soha nem mondják, hogy ‘feladjuk’

Jarada kihangsúlyozta, a Gázában tapasztalt nehézségek ellenállóvá tették az embereket.

„Az élet nehéz volt, de mindig erősebbé tette őket. A gázaiaknak erős hitük van; a pszichológiájuk nem törik meg könnyen. Egy háború után gyorsan helyreállnak, és folytatják az életüket. Soha nem mondják, hogy ‘feladjuk, vége van’, mert ismerik a sorsukat, és aszerint élnek.”

2023 nyarán egészségügyi okokból Türkiyébe utazott, és nem sokkal később kitört a háború Izrael és a palesztin ellenállási csoport, a Hamász között. Elmondása szerint a feszültség az idő során egyre fokozódott, és Gáza szinte évente tapasztalt összecsapásokat.

Jarada szerint a megszállt Kelet-Jeruzsálemben található Al-Aksza mecset elleni jogsértések mozgósították Gáza népét.

„Gáza népe feláldozta magát, hogy megvédje az Al-Aksza mecsetet. Nem kérdezték, miért kezdődött a háború. Ehelyett felismerték saját erejüket.”

Október 8. után visszaemlékezve intenzív bombázásokról és az izraeli blokád alatti súlyos hiányokról beszélt.

„Az emberek kút- vagy tengervízen és még vadon termő növényeken is éltek” – mondta, hozzátéve, hogy saját gyermekei két hétig csak vízen éltek, és egyszer csirke takarmányból készítettek kenyeret.

Megjegyezte, Gáza egészségügyi rendszere nagyrészt összeomlott, mivel a kórházak ellen többször is támadást indítottak, így sok sebesültet nem tudtak ellátni, miközben az elmélyülő lakhatási válság ezreket kényszerített sátrakban vagy romok között élni.

‘Gáza népe nagyon jól tudja, hogyan építse újjá magát’

Jarada felhívta a figyelmet Gáza társadalmának „önmegújító reflexére:” „Amint tűzszünet történik, a mecseteket megjavítják, és a gyülekezetek újra összegyűlnek. Ez az egység és szolidaritás központja. Minden bombázás után a házakat megjavítják, az utcákat megtisztítják, és az élet ott folytatódik, ahol abbamaradt. Gáza népe nagyon jól tudja, hogyan építse újjá magát.”

Elmondása szerint a gázaiak rendkívül nagylelkűek, és az ott töltött 24 év hálát, türelmet és szolidaritást tanított neki.

Hozzátette, gyermekeit Gázában felnevelni megtiszteltetés volt. Mindeközben pedig a világ láthatta az emberek ellenállóképességét és méltóságát.

„Imádkozzunk együtt, hogy egy nap Jeruzsálem szabad lesz” – mondta.