Maria Dolores Aguirre családjának sarki boltja a turistákból élt. Azonban ez megváltozott, amikor lövések dördültek, és helikopterek suhantak át az égen, miközben a mexikói hadsereg néhány kilométerre a házától likvidálta az ország egyik legnagyobb hatalmú drogbáróját.
Most az 50 éves Aguirre attól tart, hogy a vérontás csapást mérhet a megélhetésére, és megváltoztatja az olyan kisvárosokat, mint az övé. Hasonló gondolatokkal küzdenek a nyugati mexikói államban, az óceánparti üdülőktől a fővárosig, Guadalajaráig, ahol júniusban világbajnoki mérkőzéseket rendeznek a 2026-os labdarúgó-világbajnokság részeként.
„Ez hatással lesz ránk. Kollaterális károk lesznek” – mondta el Aguirre. „A kormánynak sok biztonsági intézkedést kell bevezetnie. … Az egész világ látta, mi történt, és persze az emberek kétszer is meggondolják majd, hogy eljöjjenek-e.”
Hétfőn a Jalisco Új Nemzedék Kartell és a mexikói biztonsági erők közötti összecsapások több államban is folytatódtak, ami többekben – így Aguirrében is – félelmet keltett, miszerint további erőszakhullámok várhatók.
A hatóságok hétfőn közölték, több mint 70 ember vesztette életét a Nemesio Oseguera Cervantes elfogására tett kísérlet és annak következményei során.
Az „El Mencho” néven ismertté vált férfi a Jalisco Új Nemzedék Kartell hírhedt vezetője volt, amely Mexikó egyik leggyorsabban növekvő bűnszövetkezete, és amelyről ismert, hogy fentanilt, metamfetamint és kokaint csempész az Egyesült Államokba, valamint nyílt támadásokat intézett mexikói kormányzati tisztviselők ellen.
A Fehér Ház megerősítette, hogy az Egyesült Államok hírszerzési támogatást nyújtott a kartellvezér elfogására irányuló művelethez, illetve a mexikói hadsereget azért méltatta, hogy levették az egyik legjobban keresett bűnözőt mindkét ország listájáról. Az amerikai külügyminisztérium akár 15 millió dolláros jutalmat is felajánlott információkért, amelyek El Mencho letartóztatásához vezetnek.
Oseguera Cervantes halála arra az időszakra esett, amikor a mexikói kormány fokozta offenzíváját a kartellek ellen, hogy eleget tegyen az amerikai elnök, Donald Trump követelésének a bűnszervezetek elleni szigorításról, aki azzal fenyegetett, hogy további vámokat vet ki vagy akár egyoldalú katonai lépést tesz, ha az ország nem hoz eredményt.
Mexikó abban reménykedett, hogy az egyik legnagyobb fentanilcsempész halála enyhíti ezt a nyomást.
Oseguera Cervantes egy vasárnapi tűzharcban vesztette életét a mexikói hadsereggel. Ricardo Trevilla Mexikó honvédelmi miniszterének tájékoztatása szerint hétfőn a hatóságok egyik partnerét követték a rejtekhelyéhez Tapalpában. A kartellvezér és két testőre egy erdős területre menekült, ahol súlyosan megsebesültek a tűzharcban. Őrizetbe vették őket, és a Mexikóváros felé tartó úton meghaltak meg – mondta el Trevilla.
A történtek után a turisztikai településeken feszült, nyugtalan hangulat alakult ki.
A Csendes-óceán partján fekvő Puerto Vallarta üdülővárosa is erősen megszenvedte a kartell megtorló lépéseit, ami megijesztette a turistákat.
Steve Perkins, (57) feleségével, és néhány barátjával utazott el Puerto Vallartába. Vasárnap reggel a szállodai szobájuk teraszán voltak, amikor robbanások és fekete füst jelent meg a város különböző pontjain.
Hazaútjuk Broken Arrowba, Oklahomába késlekedett, miután járatukat hétfőn törölték, és új foglalást kaptak március 1-jére.
Perkins és felesége 2012 óta minden évben elutaznak Puerto Vallartába, és eddig mindig biztonságban érezték magukat. Azonban a férfi most azt mondta, nem tervezik, hogy visszatérnek Mexikóba.
„Sok amerikai itt rekedt” – mondta Perkins.
Aguirre elmondta, nem világos, pontosan ki uralja a környéket: a hadsereg vagy a kartell. A másik kérdése az volt, hogy ez csak egyszeri esemény-e, vagy várható-e további erőszak.
„Nem tudjuk, hogy ezek az emberek (a kartellel kapcsolatos vezetők) állandóan itt vannak-e, vagy sem” – mondta. „Ha valóban megölték ezt a vezetőt, akkor lehet, hogy egymás között fognak harcolni az irányításért, vagy hogy kiderüljön, ki veszi át a vezetést.”















