NAGYVILÁG
2 perc olvasás
25 év után lemondott Luxemburg nagyhercege
Luxemburg a világ utolsó megmaradt nagyhercegsége.
25 év után lemondott Luxemburg nagyhercege
A fénykép bal oldalán Luxemburg nagyhercege Henrik, míg a jobb oldalán Guillaume koronaherceg látható. /Fénykép: AP. / AP

Henrik luxemburgi nagyherceg pénteken, 25 év uralkodás után lemond trónjáról legidősebb fia, Guillaume javára.

A 70 éves jelenlegi uralkodó a Nagyhercegi Palotában tartandó ceremónia keretében fog lemondani.

Ez követően pedig a 43 éves Guillaume megkoronozására fog sor kerülni, amely során a nagyhercegség parlamentje tehát a 60 választott képviselőből álló Képviselőház – előtt Luxemburg alkotmányára fogja letenni az esküt.

Az új nagyherceg a családjával együtt – köztük a belga származású feleségével, Stéphanie de Lannoy grófnővel, valamint fiaival, az 5 éves Károly herceggel és a 2 éves Ferenc herceggel – a központi térre néző erkélyről köszönti majd a nyilvánosságot.

A ceremóniákon várhatóan részt vesznek a holland és belga királyi család tagjai is.

Péntek este az új nagyherceg egy gálavacsorát rendez, amelyen többek között a francia elnök, Emmanuel Macron, illetve a német elnök, Frank-Walter Steinmeier is részt vesz.

A hétvégén pedig Guillaume hagyományos országjáró körútra indul majd, amely egy vasárnapi misével zárul Jean-Claude Hollerich érsekkel a luxemburgi Notre-Dame katolikus székesegyházban.

A mai Franciaország, Belgium és Németország területéből a 17. és 19. században kivált nemzet államformája parlamentáris demokrácia, amely értelmében a nagyherceg az államfő. Tehát hasonló szerept tölt be, mint III. Károly az Egyesült Királyságban vagy Fülöp király Belgiumban.

KapcsolódóTRT Magyar - Belgium, Málta, Andorra, Monaco és Luxemburg elismerték az ENSZ ülésén a Palesztin Államot

Luxemburg a világ utolsó nagyhercegsége

Az Európai Unió egyik legkisebb és egy főre jutó GDP alapján leggazdagabb nemzete pénzügyi nagyhatalom, amely olyan fontos EU-intézményeknek ad otthont, mint az Európai Bíróság és az Európai Beruházási Bank.

A nagyhercegség számos euróövezeti bank, viszontbiztosító, valamint fedezeti alapok és pénzpiaci alapok kezelőinek otthona.

Guillaume a modern monarchia megalakulása, 1890 óta Luxemburg hetedik nagyhercege lesz.

Az egész hercegségben az ő képe váltja majd fel apjáét.

Monogramja, egy szimmetrikus arany „G” betű a korona alatt a hadsereg, a rendőrség, a mentőszolgálatok, a börtönszolgálat, valamint a vámhatóság egyenruháin is meg fog jelenni.

Guillaume, akárcsak Henrik, Franciaországban, Svájcban és az Egyesült Királyság Sandhurst katonai akadémiáján tanult.

Ezt követően belga, német és spanyol cégeknél dolgozott.

Christoph Brüll, a Luxemburgi Egyetem történésze és professzora szerint Guillaume egy nagyon hagyományos szerepbe lép.

Mozgástere vagy cselekvési joga gyakorlatilag nulla. Az egyetlen hatalma a beszéd vagy a szavak ereje, ami a többit illeti a nagyherceg politikai szimbólum marad” – mondta.

Felfedezések
Fico szlovák kormányfő „európai szintű katonai konfliktusra” figyelmeztet
Az ENSZ: "Alapos indokok vannak arra, hogy az USA háborús bűncselekményeket követett el Iránban"
Az amerikai hadsereg vezérkari főnöke: "Fel kell készülnünk a Hold körüli háborúra"
Gázában 9 ember vesztette életét egy izraeli támadás során megrongálódott épület összeomlása miatt
Oroszország: konkrét lépéseket kell tenni az űrben folyó fegyverkezési verseny megakadályozására
Az izraeli támadásokban három ember vesztette életét, és több mint 30-an megsérültek Gázában
A Pentagon felügyelője: "Az Irán elleni háború 'stratégiai' lőszerhiányt okoz"
Macklemore "szabad Palesztina” megjegyzése után nem léphet fel többet Ed Sheeran amerikai turnéján
Izraeli támadás ért egy iskolát Dél-Libanonban
Olaszországban az Etna vulkán hamukilövellése fennakadásokat okozott a légi közlekedésben
Szudán Kék-Nílus tartományában január óta közel 100 000 ember kényszerült elhagyni a lakhelyét
9 európai ország elhalasztotta a be- és kilépési rendszert a repülőtereken tapasztalt káosz után
Oroszország: "Folytatjuk a támadásokat az ukrajnai vasúti infrastruktúra ellen"
Jemeni kormányerők visszavertek nagyszabású húszi támadást Maribnál
Tusk:sikerült elhárítani az Ukrajna és Lengyelország közti határátkelőhelyet érintő fenyegetést
A PKK/YPG terrorszervet vége
Ratko Mladić: a "Boszniai mészáros" felemelkedése, bűnei és bukása
Hatalmas tűz ütött ki egy fülöp-szigeteki utasszállító komphajón
Kigyulladt egy teherhajó Kína Csingtao kikötőjében: 20 halott
Irán Jordániát ért támadásai során több amerikai harci repülőgép is megrongálódott