Az iráni állami média bejelentette, hogy Ali Hamenei az ország legfőbb vallási vezetője életét vesztette az Izrael és az Egyesült Államok által végrehajtott támadásokban. A bejelentést követően a Forradalmi Gárda bosszút hirdetett.
Az állami televízió vasárnap közölte, hogy a posztot 1989 óta betöltő 86 éves Hamenei halála után 40 napos gyászt és hétnapos munkaszünetet hirdettek az országban.
A közvetítés során egy műsorvezető azt mondta: „A vallási vezető halála után az útja és küldetése sem vész el, és nem merül feledésbe; ellenkezőleg, még nagyobb elszántsággal és lelkesedéssel folytatódik.”
Eközben az Iráni Forradalmi Gárda közleményben ígérte, hogy meg fogják büntetni Hamenei „gyilkosait”.
„Az iráni nép bosszúja, amely súlyos, döntő és végleges büntetés lesz az iráni vallási vezető gyilkosai számára” — állt a Gárda közleményében.
Az iráni média arról is beszámolt, hogy a támadásban a vallási vezető lánya, veje és unokája is életét vesztette. A Fars hírügynökség és más médiaorgánumok arról számoltak be, hogy a családtagok halálát jól értesült források is megerősítették.
Az állami média szerint Irán negyvennapos gyászt rendelt el Hamenei halála után.
Szombaton korábban Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt állította, hogy Hamenei „halott”.
Trump kijelentette: „Ez az igazságszolgáltatás nemcsak az iráni nép számára, hanem azon amerikaiak és a világ számos országából származó emberek számára is, akiket Hamenei és bandája megölt vagy megcsonkított”.
Netanjahu videóüzenetében úgy fogalmazott: „A ma reggel végrehajtott erőteljes és váratlan támadással megsemmisítettük a zsarnok Hamenei rezidenciáját.”
A támadás akkor történt, amikor Hamaney a közeli munkatársaival tárgyalt
Két amerikai forrás és az ügyben tájékozott amerikai tisztviselő szerint Izrael és az Egyesült Államok úgy tervezte meg a szombati támadást, hogy az egybeessen Hamenei és legfőbb tanácsadóinak találkozójával.
Izrael azt állította, hogy Hamenei mellett Ali Samhani, a Nemzetbiztonsági Tanács korábbi titkára, valamint Mohammad Pakpur, a Forradalmi Gárda parancsnoka is életét vesztette.
Két iráni forrás a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Hamenei röviddel a támadás előtt egy biztonságos helyszínen tárgyalt Samhanival és Ali Laridzsánival, a Legfőbb Nemzetbiztonsági Tanács titkárával.
Egy magas rangú izraeli tisztviselő azt állította, hogy megtalálták Hamenei holttestét.
Trump a Truth Socialon közzétett posztjában azt írta, hogy az iráni vezetőt akkor ölték meg, miután az amerikai titkosszolgálat feltárta mozgását. „Nem tudott elmenekülni a mi hírszerzésünk és a rendkívül fejlett nyomkövető elől. Szorosan együttműködöttünk Izraellel; sem ő, sem a vele együtt meggyilkolt többi vezető nem tehetett semmit”- szól hozzá az amerikai elnök bejegyzése.
Névtelenséget kérő amerikai források szerint a találkozóról szóló információk megerősítése indították el a légi és tengeri hadműveletet. Egy amerikai tisztviselő elmondta, hogy a támadás elsődleges célpontja Hamenei volt, mert úgy értékelték, hogy ellenkező esetben az iráni vezető elrejtőzhetett volna.
Egy amerikai forrás kifejtette, hogy a találkozóra eredetileg szombat este számítottak, de miután délelőtt feltárták, hogy más helyszínen lesz a találkozó, azért a támadást előrehozták.
A találkozó pontos helyszíne egyelőre nem tisztázott.
A hadművelet első szakaszában Hamenei teheráni, szigorúan őrzött rezidenciáját érte találat. A Reuters által vizsgált műholdfelvételek megerősítették, hogy a rezidencia megsemmisült.










