GAZDASÁG-TECHNOLÓGIA
2 perc olvasás
Az ILO: Nőtt a globális ifjúsági munkanélküliség az elmúlt évben, a mesterséges intelligencia miatt
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) bejelentette, hogy tavaly nőtt a globális ifjúsági munkanélküliség, a legnagyobb növekedést pedig a magas jövedelmű gazdaságokban regisztrálták.
Az ILO: Nőtt a globális ifjúsági munkanélküliség az elmúlt évben, a mesterséges intelligencia miatt
Álláshirdetés egy étteremben Nilesban (Illinois, USA). (Fotó: AP)

Az ILO éves ifjúsági foglalkoztatási jelentése szerint a 15–24 éves korosztály globális munkanélküliségi rátája a 2024-es 12,3%-ról 2025-ben 12,4%-ra emelkedett.

Összesen 67 millió fiatal munkanélküli.

Ugyanezen időszakban a "nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok aránya enyhe növekedéssel 20%-ra emelkedett, és meghaladta a 257 milliót.

Az ILO előrejelzése szerint az ifjúsági munkanélküliségi ráta 2026-ban és 2027-ben 12,3%-on marad.

Bár látszólag stagnálásról van szó, a szervezet illetékesei aggodalmukat fejezték ki. Sara Elder az ILIO foglalkoztatás- és gazdaságpolitikai elemzési vezetője hangsúlyozta, hogy a munkanélküliségi és a NEET-ráta egyidejű emelkedése azt jelzi, hogy megkondulnak a vészharangok.

A 2023–2025 közötti időszakban a világ 11 régiójából 8-ban igyelték meg az ifjúsági munkanélküliség növekedését. A legnagyobb növekedést Észak-Amerikában, Észak-Afrikában, valamint Észak-, Dél- és Nyugat-Európában regisztrálták.

A mesterséges intelligencia megváltoztatja a foglalkoztatási lehetőségeket

A jelentés arra figyelmeztetett, hogy a lassuló globális gazdasági növekedés, a csökkenő munkahelyteremtés, geopolitikai feszültségek és a gyors technológiai változások miatt az ifjúsági foglalkoztatási válság küszöbén állunk.

A jelentés rámutatott, hogy a technológiai fejlődés, különösen a mesterséges intelligencia, közvetlenül megváltoztatja a foglalkoztatási lehetőségeket a fiatalok számára.

A középfokú képzettséget igénylő állások csökkenése megnehezítette a fiatalok számára a karrierépítést. Visszaesés történt az iskolából a munkaerőpiacra való átmenetben olyan területeken, mint az irodai dolgozók, az adminisztratív szolgáltatások, az értékesítés, az ipari és technikai szakmák.

Sukti Dasgupta, az ILO Foglalkoztatás, Képzettség és Fenntartható Üzleti Osztályának igazgatója közölte, hogy a 15–29 évesek 6,1%-a olyan pozíciókat foglalnak el, amelyeket a mesterséges intelligencia jelentősen érint majd.

Dasgupta megjegyezte, hogy e pozíciók 10 százalékának megszűnése esetén – főként a magas jövedelmű országokban – 5,6 millió fiatal szembesülhet a munkanélküliség, a pályaváltás vagy a munkaerőpiacról való teljes visszavonulás kockázatával.

Felfedezések
A TikTok 400 millió dollárt fizet az amerikai gyermekek adatvédelmével kapcsolatban
Kezdetét veszi a 'TEKNOFEST Kék Haza 2026'
Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia az újságírás szabályait?
Hogyan alakíthatja át a Hidzsáz vasútvonal a Közel-Kelet geopolitikáját?
A dániai iskolákban a MI-val elkövetett csalások elkerüléséért kötelezővé tették a szóbeli vizsgákat
A kínai fizikusok megerősítették a "ragasztógolyó" nevű rejtélyes új anyagforma létezését
A mesterséges intelligencia előnyt biztosít a hackereknek: Hogyan védhetjük meg magunkat?
Az Apple rövid időre eltávolította a Telegramot az App Store-ból
A Hormuz utáni világ: lehet-e Türkiye kereskedelmi híd Ázsia és Európa között?
Az agy sebességét utánozó mikrochipet fejlesztették ki
Az Egyesült Államok „Kína globális befolyása ellen” több százmillió dolláros projekteket tervez
Az OpenAI mesterséges intelligencia modelljei tesztelés közben kibertámadást hajtottak végre
Carney: Kanada készen áll az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalások „intenzívebbé tételére”
A július 15-e utáni energiapolitika
A FETÖ szabotázsakciói a védelmi iparban és  az elmúlt 10 év hazai védelmi előretörése
Zöld utat kapott az Anthropic Mythos az USA-ban, de szigorú korlátozásokkal
Az indonéz kormány fellépése után a TikTok és a YouTube 4,7 millió kiskorú fiókját törölte
442 milliárd dollárba került a világnak a mesterséges intelligenciával való visszaélés tavaly
780 millió eurós légvédelmi üzlet
A NATO-csúcstalálkozó előtt új repülőteret nyitottak Türkiye fővárosában, Ankarában