Miután az amerikai elnök, Donald Trump a demokrata törvényhozókat bírálta a bevándorláspolitika miatt, valamint azzal vádolta őket, hogy nem támogatják eléggé a határvédelmet feszült helyzet alakult ki a Kongresszusban.
Kedden a Kongresszus együttes ülésén a nemzet állapotáról szóló beszédében Trump arra kérte a törvényhozókat, hogy álljanak fel, ha egyetértenek azzal, amit kormányzata „alapvető elvként” határozott meg.
„Ma este arra kérek minden törvényhozót, hogy csatlakozzon a kormányomhoz egy alapelv megerősítésében. Ha egyetért ezzel a megfogalmazással, akkor álljon fel és mutassa ki a támogatását. Az amerikai kormány elsődleges kötelessége, hogy megvédje az amerikai állampolgárokat, nem pedig az illegális bevándorlókat” — közölte Trump.
A demokrata párti törvényhozók ülve maradtak, amelyre Trump élesen reagált a pódiumról.
„Szégyelljék magukat, amiért nem állnak fel. Szégyelljék magukat.”
Az elnök ezután annak a Kongresszushoz intézett felhívásának adott hangot, miszerint szüntessék meg az úgynevezett menedékvárosi gyakorlatokat, és büntessék meg azokat a tisztségviselőket, akik megakadályozzák a súlyos bűncselekményekkel vádolt, jogellenesen tartózkodó bevándorlók kiutasítását.
Trump beszéde közben Ilhan Omar, a minnesotai demokrata hallhatóan az alábbiakat kiabálta az ülésteremben: „Önök amerikaiakat ölnek meg!” Majd hozzátette: „Önök amerikaiakat öltek meg!” Később azt kiabálta: „Szégyelljék magukat!”













