„Feladjam a munkámat?,” „Hogyan mondjam el úgy, hogy senkit se bántsak?,” vagy „Hibát követek el?” – Az ilyen kérdéseket egyre gyakrabban nem barátoknak, családtagoknak vagy terapeutának teszik fel az emberek, hanem ChatGPT-nek vagy Gemini-nek.
A mesterséges intelligencia válaszai azonnaliak, strukturáltak, gyakran meglepően empatikusak – és, ami a legfontosabb bármikor elérhetők, társadalmi gátak nélkül.
Ami kezdetben gyakorlati eszköznek indult, sokak számára már régen alapvető forrássá vált a személyes döntések meghozatalakor: munkahelyi konfliktusok, bizonytalan párkapcsolati helyzetek vagy mindennapi kételyek esetén.
Az MI egyre inkább tanácsadóként kísér minket a mindennapokban. Ez megváltoztatja az eddigi normákat.
A kérdés tehát már nem az, hogy az emberek használnak-e MI-rendszereket, hanem az, hogy miért és milyen célból. Ezen változások kapcsán a TRT Deutsch interjút készített Jennifer Haase pszichológussal a berlini Weizenbaum Intézetből arról, mi különbözteti meg az emberi tanácsot az MI-tanácstól.
TRT Deutsch: Miért beszélnek az emberek személyes ügyekről MI-vel?
JENNIFER HAASE: Emberként elemi késztetésünk minden élő és élettelen környezeti elemet antropomorfizálni, például háziállatokat vagy növényeket.
Ha hirtelen ott van mellettünk egy kommunikációs partner, akit állandóan használunk, ami ingyen ott van az okostelefonunkon és kevés használati akadállyal jár, hihetetlenül könnyű bármikor MI-rendszereket, például ChatGPT-t használni.
Olyan, mint egy pingpongjáték. Minden gondolatot bele lehet dobni. Az MI eszközként nem ítélkezik, így a felhasználók nem tapasztalnak társadalmi gátlásokat vagy ítélettől való félelmet – ahogy az a társas környezetükben előfordulhat.
Honnan ered ez a bizalomérzés az MI-vel való bánásmódban?
JH: Sokak számára az MI semlegesnek és ítélkezésmentesnek tűnik, mert társadalmilag kívánatos válaszokat tükröz. Ez a nagy nyelvi modellek egyik beépített eleme, az úgynevezett megerősítéses tanulás emberi visszajelzések alapján, röviden RLHF. Tehát kifejezetten úgy képezték őket, hogy olyan válaszokat adjanak, amelyeket emberi tesztalanyok hasznosnak, udvariasnak, empatikusnak és kellemesnek értékelnek.
Ennek eredményeként sok rendszer megértőnek, egyetértőnek és társadalmilag kompetensnek tűnik, még akkor is, ha mögötte nincs valódi megértés, együttérzés vagy erkölcsi ítélet.
A probléma az, hogy az emberek általában pozitívabban értékelnek dolgokat, ha pozitív visszajelzést kapnak. Az MI ezen jellemzője komoly nehézségeket okoz számunkra, felhasználóknak. Ezt a hízelgéses hatást gyakorlatilag lehetetlen teljesen kiiktatni az MI-ből. A pozitív visszacsatolás önmagát erősítő mechanizmusként működik – a felhasználó folyamatosan úgy érzi, hogy megértik.
Milyen pszichológiai folyamatok játszanak szerepet itt?
JH: Az MI-felhasználóknak nem kell félniük a társadalmi megítéléstől. Aki meg akar nyílni valaki közeli személynek, annak időt kell szánnia rá és el kell fogadnia a potenciálisan negatív megítélés kockázatát.
Ez sok embert visszatart. Az MI-vel viszont szó szerint addig lehet beszélgetni, amíg csak akarunk. Sosem lesz elege.
Ön szerint az MI segíthet kritikus élethelyzetekben?
JH: Igen. Az MI különösen jó egy dologban: nagy mennyiségű információban felismerni a struktúrát. Például ha ismétlődően olyan helyzetek érik az embert, amelyek felzaklatják, az MI segíthet mintákat azonosítani az időben, és meta-szinten elemezni, hogyan lehet áttörni rajtuk.
Nagy lehetőséget látok az ilyen jellegű felismerésekben az érzelmi és interperszonális területen. Az információk puszta mennyisége ma már emberileg felfoghatatlan. Ezért értékes az MI képessége a trendek és tendenciák felismerésére.
Hogyan közelítik meg ezt a kutatások?
JH: A semleges eszközök, mint a ChatGPT és a Claude mellett olyan cégek, mint a Character. AIs mostanra kifejezetten társas MI-rendszereket építenek: barátoknak vagy partnereknek szánt AI-chatbotokat.
Ezek az MI-k még inkább hajlamosak egyetérteni beszélgetőtársaikkal. A fiatalok körében az ilyen eszközök használata meglepően magas – különösen Ázsiában.
A fiatalok érzelmi nevelésre használják az MI-t
JH: Természetesen elsőre aggasztónak tűnhet. Kutatóként azonban lenyűgözőnek találom, hogy a kutatások azt mutatják: sokan azt válaszolják, hogy ezért használják ezeket az eszközöket, mert ez az érzelmi nevelés egyik formája.
Más szóval stresszes helyzetekben a fiatalabb generáció az MI-t használja, hogy újra átvegye a történteket. Megismerik a különböző érzelmi reakciókat és azt, hogyan hatnak ezek rájuk. Így az MI érzelmi tükröző partnerré válik.
Használható-e az MI terápiás célokra is?
JH: Igen, például olyan pszichológiai jegyek esetén, mint az ADHD és az autizmus. Itt a pszichoszociális megértés gyakran alulfejlett. MI-vel, mint gyakorló partnerrel végtelen visszajelzést lehet kapni, hogy jobban megértsük a másikat. Ezt jelenleg kutatjuk.
Az MI például utánzottan viselkedhet egy ADHD-s tüneteket mutató gyerekként azáltal, hogy tükrözi a tipikus autisztikus viselkedést. Ez segíthet szülőknek vagy tanároknak abban, hogy jobban kezeljék ezeknek a gyerekeknek a speciális szükségleteit.
Az ilyen kísérletek hátterében az az ötlet áll, hogy mesterségesen jelenítsünk meg egy viselkedési kategóriát, például azért, hogy az oktatási anyagokat a tanulók igényeihez igazítsuk. Az MI-nek itt széleskörű alkalmazási lehetőségei vannak.
Végső soron bármilyen szerepet adhatunk neki, és a kommunikációt biztonságos, ítélkezésmentes, társadalmilag védett környezetben lehet tesztelni. Ez az MI-tanácsadás pozitív oldala.
Milyen kockázatokat látsz a folyamatos MI-tanácsadásban?
JH: Az a nagy kiterjedés, ami akkor jön létre, amikor az emberek személyes és érzelmi kérdésekben MI-t használnak, természetellenes és ezért veszélyes is.
A hátrány illusztrálható az online társkereséssel: olyan lapozós alkalmazások, mint a Tinder, már körülbelül 15 éve részei társadalmunknak. A felhasználók gyakran érzik úgy, hogy randipartnereik helyettesíthetők. Ennek a gyorsaságnak kimutatható hatása van társas interakcióinkra.
Ha intenzíven használjuk az MI-eszközöket vagy a Character-t. Ha az MI-k társas interakciót kínálnak „mellékhatások” nélkül – vagyis társadalmi szankciók és potenciális ítéletek nélkül –, akkor idővel teljesen más elvárásunk alakulhat ki embertársainkkal szemben: nehezebben tűrhetünk meg konfliktusokat velük.
Hogyan hat ez a való életbeli kapcsolatainkra?
JH: Az MI úgy van programozva, hogy mindig kedves legyen velünk és megkérdezze, hogy vagyunk, míg egy valódi partner a hétköznapokban stresszre érzékeny és emberien reagál.
Amikor az MI új normákat állít fel az interakcióban, természetesen egyre nehezebb lesz hozzászokni a „túl emberi” vonásokhoz. Másrészt ez tanulási lehetőséget is kínál.
Attól függ, ki hogyan használja az MI-eszközt. Szereztem-e olyan új nézőpontokat, amelyeket a vita közben nem láttam? Szélesíti-e az empátiás látókörömet? Akkor a tanulási aspektus pozitív. Veszélyes az, ha csak a társas interakcióim helyettesítésére használom.
Mi az, amit az emberi tanácsadás elérhet, amit az MI alapvetően nem tud?
JH: Megdöbbentő kutatási eredmények mutatják, hogy az MI-terapeuták viszonylag jó eredményeket érnek el kliensaikkal, amelyek összehasonlíthatók az „emberi terapeutákéval.”
Intellektuális szinten sok minden elérhető vele, például minták felismerése és különféle témák egyénre szabott megtanulása.
A mi területünk bizonyára nem mindig akarja ezt hallani. Azonban a terápia a kapcsolatról is szól, és lehet fizikailag is megnyilvánuló. Például amikor a terapeuta fizikailag rögzült érzelmeket von be a terápiába.
Úgy gondolja, hogy az MI-eszközök kiegészítő megoldásként maradnak, vagy hosszú távon véglegesen helyettesítik a valódi beszélgetéseket?
JH: Alapvetően sok lehetőséget látok bennük. Sok területen előnyünkre fordíthatjuk ezeket az eszközöket — legyen szó továbbképzésről, gondolataink rendszerezéséről vagy azok átgondolásáról.
Jó dolog, hogy most van egy emberi interakciós partnerünk, aki egyszerűen nem fárad el és nem ítélkezik.
A fontos, finom különbség abban rejlik, hogy felismerjük, mikor váltják ki alapvetően emberi funkciókat ezek az eszközök: mikor hagyjuk abba a barátunkkal való beszélgetést, és inkább az MI-hez fordulunk problémáinkkal, mert az könnyebb?
Aki ezt megérti, felismeri azt a pontot, amikor már nem személyesen fejlődik az MI-eszközök által, hanem alapvetően emberi aspektusokat ad ki a technológiának.
Hogyan befolyásolja az MI-tanácsadás a coachingot és a terápiát a jövőben?
JH: Magam is a coaching területéről jövök: a jelenlegi elv ott az, hogy az MI-eszközöket csak viszonylag szabványos, egyszerű témákra használják. Szinte minden coaching ülésen előjön egyszer a hatékony időbeosztás kérdése a munka és a család között.
Ezeket a kérdéseket hatékonyan lehet önállóan feltérképezni MI segítségével pingpong-szerű rendszerben. Így nincs szükség az egyéni coachra, amely óránként 200 euróba kerül.
Ez fenntarthatóan fenntartható a bonyolult, átfogó érzelmi és testi problémák számára. Azok továbbra is emberi kezekben maradnak.
