TÜRKİYE
2 perc olvasás
Irán és az európai hatalmak nukleáris tárgyalásokat tartanak Türkiyében
Irán tárgyalásokat folytat Türkiyében Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal, miután az amerikai elnök, Donald Trump kijelentette, a Teheránnal kötött nukleáris megállapodás "közeledik."
Irán és az európai hatalmak nukleáris tárgyalásokat tartanak Türkiyében
Irán és az európai hatalmak nukleáris tárgyalásokat tartanak Türkiyében. /Fénykép: Reuters.
2025. május 16.

Az isztambuli találkozó az iráni külügyminiszter, Abbasz Aragcsi azon figyelmeztetését követi, miszerint „visszafordíthatatlan” következményekkel járhat, ha az európai hatalmak újra bevezetik az ENSZ által Iránra kiszabott szankciókat, amelyeket egy 2015-ös megállapodás értelmében oldottak fel.

Az úgynevezett E3 – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – mellett Kína, Oroszország és az Egyesült Államok részt vett ebben a megállapodásban.

Az USA elnöke, Donald Trump azonban 2018-ban, első elnöki ciklusa alatt, gyakorlatilag meghiúsította a megállapodást azzal, hogy egyoldalúan kilépett belőle, majd ismét szankciókat vezetett be az iráni bankrendszer, valamint az olajexport kapcsán.

Egy évvel később Irán válaszul visszavonta a megállapodás keretében tett saját kötelezettségvállalásait, amely az ENSZ által felügyelt korlátozásokért cserébe Irán nukleáris tevékenységeire vonatkozószankciók enyhítését biztosította

A három európai hatalom azt mérlegeli, hogy aktiválja-e a 2015-ös megállapodás „snapback,” azaz visszaugrási mechanizmusát, amely az ENSZ szankciók visszaállítását eredményezné az iráni nem teljesítés miatt – ez az azonban opció októberben jár le.

Egy ilyen álláspont „egy globális nukleáris proliferációs válságot kockáztat, amely elsősorban magukat az európaiakat érintené” – figyelmeztetett Irán legfőbb diplomatája.

Ugyanakkor a francia Le Point hetilapban cikkében megjegyezte, Teherán „kész új fejezetet nyitni” kapcsolataiban Európával.

A pénteki találkozó az európai hatalmakkal kevesebb mint egy héttel azután kerül sorra, hogy lezárult az Irán és az Egyesült Államok közötti negyedik nukleáris tárgyalási forduló, amelyet Teherán „nehéz, de hasznos” jelzővel illetett, és amely után egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Washington „bátorítást kapott.”

Aragcsi elmondta, a tárgyalások külügyminiszter-helyettesi szinten zajlanak majd.

Felfedezések
Türkiye és a Hamász tisztviselői Isztambulban találkoztak a tűzszünet megvitatása érdekében
Hit a romok között: Egy török nő 24 éve Gázában
Erdoğan elítélte a szudáni Al Fasherben történt mészárlást
Fidan az ENSZ reformját sürgeti, és figyelmeztet a globális rend „legitimitási válságára”
Az Altay harckocsi új korszak kezdetét jelzi a török hadiiparban
Közeledik a tél: Hogyan él tovább a szezonális hagyomány a török konyhában
Merz:tovább kívánjuk fejleszteni a Türkiyével fennálló szoros partnerségüket
A török kereskedelmi miniszter: A török–szíriai tranzitfolyosó jövőre nyílik meg
Türkiye élesen bírálta Izraelt a gázai tűzszünet megsértése miatt
Türkiye ünnepli a köztársaság megalapításának 102. évfordulóját
Átadták az első sorozatgyártású török harckocsit, az Altayt a Török Fegyveres Erőknek
Ankarába érkezett az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Starmer
Erdoğan: Türkiye nélkülözhetetlen politikai vagy biztonsági egyenletben
Türkiye célja, nagy szereplővé váljon a globális ritkaföldfémek piacán
Isztambul ad otthont a Pakisztán és Afganisztán közötti tárgyalásoknak
Erdoğan:a Hamász betartja a tűzszünetet, de Izrael továbbra is megsérti azt
Erdoğan öböl-menti körútjának középpontjában a kétoldalú kapcsolatok és a regionális biztonság áll
Erdoğan aláhúzta a gázai tűzszünet fontosságát a kuvaiti látogatása során
Erdogan köztársasági elnök megtekinti az öbölmenti országokat
Erdoğan gratulált Erhürmannak az észak-ciprusi török elnökválasztási győzelméhez