Az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács megerősítetteö hogy Ali Laridzsáni mellett fia és testőrei is életüket vesztették.
A Tanács szerdára virradóra arról számolt be, hogy "A hősi halottak tiszta lelkük üdvözölték Allah jámbor szolgájának, Ali Laridzsáni tiszta lelkét".
A bejelentés azután érkezett, hogy Israel Katz, izraeli védelmi miniszter azt állította, hogy az éjszakai izraeli légicsapások során végeztek Laridzsánival, valamint a Baszidzs milícia parancsnokával, Golamreza Szolejmánival is.
Hivatalából kiadott közleményében Katz azt állította, hogy Laridzsáni és a Baszidzs-parancsnok, Gholamreza Soleimani éjszakai csapásokban haltak meg.
Jelentős veszteség Irán számára
Ali Laridzsáni az iráni politika egyik legmeghatározóbb alakja volt, aki az elmúlt negyven évben több magas rangú pozíciót töltött be az állami média, a biztonsági intézmények és a törvényhozás területén.
Laridzsáni 1957. június 3-án született az iraki Nedzsefben. Egyetemi tanulmányait a Sharif Műszaki Egyetem számítástechnika szakán végezte, majd a filozófia mesterképzést végezte el a Teheráni Egyetemen, és mester- és doktori fokozatot is megszerzett.
Pályafutását 1981-ben kezdte a Központi Hírügynökség vezetőjeként, és 1982-ben csatlakozott az Iszlám Forradalmi Gárdához (IRGC). Az 1980-as években miniszterhelyettesi posztokat töltött be a Munkaügyi, valamint a Posta- és Távközlési Minisztériumban, 1989 és 1992 között pedig a Forradalmi Gárda vezérkari főnök-helyettese volt.
Az 1990-es években a kultúra és a média felé fordult Laridzsáni figyelme, és majdnem tíz éven át vezette az iráni állami Rádió- és Televíziót (IRIB), az állami médiavállalatot.
Ezt követően a biztonsági és stratégiai szférába lépett, és a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkáraként dolgozott, és az ország atomprogramját felügyelte és részt vett az azzal kapcsolatban zajló tárgyalásokon.
Qom parlamenti képviselőjeként került a parlamentbe, és 2008-tól 2020-ig három egymást követő ciklusban töltötte be az országgyűlés elnöki tisztségét. 2025-ben ismét a Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárává nevezték ki.
Laridzsáni filozófiai területen végzett tudományos munkásságáról is ismert.









