A Volkswagen döntése, miszerint jelentősen növeli az elbocsátások mértékét, ismét a figyelem középpontjába helyezte a német ipart. A vállalat ezzel a túlkapacitásra, a csökkenő nyereségre, a kereskedelmi korlátokra és a kínai gyártóktól növekvő versenyre reagál.
A Volkswagen nem kivétel. A Bosch körülbelül 13 000 munkahely megszüntetését tervezi, elsősorban a német autóipari üzletágában. A Ford jelentős létszámleépítést hajt végre Kölnben. A Thyssenkrupp Steel mintegy 11 000 állást szándékozik megszüntetni vagy kiszervezni. A BASF fő üzemében, Ludwigshafenben a dolgozók száma évtizedek óta a legalacsonyabbra csökkent.
Ezek vajon független vállalati döntések, vagy a valamikor híres német gazdaság alapvető szerkezeti változásának jelei?
A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara mintegy 1 300 céget érintő felmérése sürgető cselekvési szükségletet jelez. Körülbelül minden ötödik vállalat azt fontolgatja, hogy a beruházásokat vagy termelőkapacitást külfödre vigye. Ennek érdekében a megfelelő lépéseket teszi meg, vagy már meg is tette.
Az ipari vállalatok körében ez az arány mintegy 40 százalék, a nagy ipari vállalkozásoknál pedig körülbelül 60 százalék.
Ez nem jelenti azt, hogy a legtöbb cég elhagyná Németországot. Ugyanakkor jól mutatja, hogy több vállalat ma mennyire kritikusan tekint az országra mint üzleti helyszínre.
A beruházási döntéseket a magas energia- és munkabérek, a bürokrácia, a hosszadalmas engedélyezési eljárások, a szakemberhiány és a gazdaságpolitikai bizonytalanság egyaránt befolyásolják. Eközben más helyszínek vonzzák a befektetőket támogatásokkal, alacsonyabb költségekkel és jobb hozzáféréssel a növekvő piacokhoz.
Miért nem működik többé a régi egyenlet?
Németország gazdasági sikere hosszú ideig kedvező tényezők kombinációján alapult: mérnöki tudáson, képzett szakembereken és teljesítményorientált iparon, valamint viszonylag olcsó energián, nyitott világgazdasági piacokon és a Kínából érkező növekvő keresleten.
Ma azonban mindezek a tényezők változnak. Az orosz-ukrán háború és a Moszkva elleni szankciók miatt az olcsó orosz energia korszaka nagyrészt véget ért. Különösen az energiaigényes vállalatok szembesülnek most magasabb költségekkel.
Emellett Kína már nem csupán a német autók és gépek vásárlója: az ázsiai ország ma már saját elektromos járműveket, akkumulátorokat és ipari berendezéseket gyárt, és egyre nagyobb mennyiségben exportál ezekből Európába.
Ugyanakkor az Egyesült Államok egyre inkább protekcionistává válik. Vámok, támogatások és nemzeti előállítási szabványok nehezítik a hozzáférést az amerikai piachoz.
Így Németország két nagyhatalom között találja magát, amelyek egyre gyakrabban használják az iparpolitikát geopolitikai eszközként.
A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint egy év alatt több mint 140 000 munkahely szűnt meg a feldolgozóiparban. Különösen az autóipar volt érintett, ahol a foglalkoztatottak száma körülbelül két évtizede nem volt ilyen alacsony.
Ez azonban nem feltétlenül jelenti a német ipar végét. Egy részük a gazdasági körülmények miatt történik; a másik oka azonban a technológiai átalakulás.
Az elektromos járművek kevesebb mechanikus alkatrészt igényelnek, mint a belső égésű motorral felszerelt autók, így a motor- és hajtóműgyártásban dolgozó munkahelyek szerepe csökken. Ugyanakkor új munkaterületek jönnek létre a szoftverfejlesztés, az akkumulátortechnológia és a félvezetőgyártás terén.
A kulcskérdés tehát az, hogy Németország megteremti-e ezeket az új értékláncokat, vagy egyre inkább kiszervezi őket külföldre.
A német munkaerőpiac paradoxona
Miközben az ipari vállalatok munkahelyeket szüntetnek meg, más ágazatok is munkaerőhiánnyal küzdenek. A Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal szerint 157 foglalkozási csoportban hiány van képzett munkaerőből. Különösen érintettek az ápolás, az egészségügy, a szakképzett kézműves szakmák, az építőipar és a közlekedés.
A legfontosabb ok a demográfia: a babyboomer generáció számos tagja a következő években nyugdíjba vonul, és a fiatalabb generációk nem elegendőek a keletkező hiányok pótlására.
Így Németország részben a hagyományos iparágakban veszít munkahelyeket, miközben más ágazatokban további dolgozókra van szüksége. A foglalkoztatás növekedését egyre inkább külföldi munkavállalók hajtják; bevándorlás nélkül több területen már most csökkenne a foglalkoztatás.
Ez a valóság egy polarizált migrációs vitával találkozik. Miközben a külföldi munkavállalók iránti kereslet nő, az AfD radikális jobboldali párt — amely kritikusan viszonyul a migrációhoz és egyes részeiben jobboldali szélsőséges elemeket is magában foglal — támogatottsága emelkedik.
Az ellentmondás különösen Kelet-Németországban szembeötlő, ahol az AfD több régióban erős. Ugyanakkor ezek a területek népességvesztéssel, demográfiai változással és szakemberhiánnyal küzdenek. Tehát több vállalat a bevándorlástól függ.
A migráció természetesen világos szabályokat, működő intézményeket, nyelvi támogatást és hosszú távú integrációs politikát igényel. Ugyanakkor Németország nem tudja gazdasági érdekeit védeni, ha a bevándorlást kizárólag fenyegetésként kezeli. Egy elöregedő társadalomnak tárgyilagos vitára van szüksége arról, milyen munkaerőre van szüksége és hogyan integrálja ezeket az embereket.
Washington és Peking között
Kivitelorientált gazdaságként Németország erősen függ a geopolitikai eltolódásoktól. Az országnak meg kell tartania partnerségét az Egyesült Államokkal, miközben átalakítja gazdasági kapcsolatait Kínával.
A teljes leválás Kínáról gazdaságilag költséges lenne, ugyanakkor a túlzott függés továbbra is kockázatos. Németországnak ezért diverzifikáltabb ellátási láncokra, új nemzetközi partnerségekre és erősebb európai iparpolitikára van szüksége.
Versenyképes energiaárak, kutatásba és infrastruktúrába történő beruházások, valamint gyorsabb döntéshozatal nélkül Európa továbbra is veszít teret az Egyesült Államokkal és Kínával szemben.
Németország továbbra is erős kutatási háttérrel, képzett szakemberekkel, innovatív középvállalatokkal és világszerte ismert márkákkal rendelkezik. Ezek az erősségek azonban nem garantálják, hogy a meglévő ipari modell túléli a megváltozott körülményeket.
A munkahelyek megszűnése, a beruházások elvitele és a piaci részesedés elvesztése több mint ideiglenes mellékhatásai a gyenge gazdaságnak: arra utalnak, hogy az ipari értéklánc egyes részei tartósan elveszhetnek. Ha a termelés, a szakértelem és az ellátási láncok máshová vándorolnak, nehéz visszahozni őket.
A "Made in Germany" tehát valószínűleg nem tűnik el. Ugyanakkor a minőségpecsét a jövőben kisebb, specializáltabb és kevésbé munkaigényes ipart jelenthet. Ez nemcsak a német gazdaságot változtatná meg, hanem sok ipari régió társadalmi alapjait is.
Németország nem áll szemben iparával kapcsolatos azonnali összeomlással. Ugyanakkor az ország kockáztatja, hogy a szerkezeti átalakulást lassabban kezeli, mint nemzetközi versenytársai. Ezért a döntő kérdés az: mennyi ipari tartalom vész el, mire a politikai viták kézzelfogható intézkedésekké érnek?
(A cikk eredetileg a TRT Deutschon jelent meg.)
