Újra egységes Szíria: hogyan értékelik a szíriaiak az YPG terrorszervezet elleni győzelmet
Deir Ezzortól Raqqáig, Hasakah-tól Tabqáig azok a szíriaiak, akik éveken át az YPG/PKK terrorjának, elszegényedésnek és korlátozásoknak ki voltak téve, már ünneplik az állami irányítás visszatérését, és az egységes Szíriát.
Szíria pénteken bejelentette, hogy új tűzszüneti és integrációs megállapodást írt alá az SDF-vel, ami új szakaszt jelez a háború sújtotta ország egész területének a szíriai állam ellenőrzése alá vonására irányuló erőfeszítésekben.
A megállapodás értelmében YPG-terroristák visszavonulnak a frontvonalról, miközben a belügyminisztérium csapatai bevonulnak Haszakába és Qamishliba. A lépés hetek óta tartó, fokozódó katonai nyomást követően történt. Január elején a szíriai erők előrenyomultak az északi és keleti régiókban, és visszafoglalták azokat a stratégiai jelentőségű területeket, amelyeket hosszú ideje az YPG terrorszervezet tart ellenőrzés alatt.
Stratégiai eredmények és műveletek
A szíriai állami hírügynökség, a SANA beszámolója szerint a kormányerők teljes mértékben ellenőrzés alá vonták Tabqát, amely stratégiai jelentőségű járás Raqqa közelében, miután erőteljes műveletekkel kiszorították a terrorszervezeteket kulcsfontosságú állásaikból.
A szíriai hadsereg január 13-án az Eufrátesztől nyugatra, különösen Dejr Hafír és Meszkene térségében indított hadműveleteket terrorcélpontok ellen. A művelet előtt az M15-ös autópálya mentén humanitárius folyosókat hoztak létre a civilek evakuálása érdekében. A Védelmi Minisztérium megerősítette, hogy a sikeres művelet után a térségben több száz terrorista adta meg magát.
“Vége az évekig tartó elnyomásnak”
Ezek a fejlemények sok szíriai számára az állami hatalom helyreállítását jelentik olyan területeken, amelyeket évek óta az YPG tartott ellenőrzés alatt. Zain al Abidin, a Deir ez-Zórból származó szíriai újságíró a TRT Worldnak adott interjújában kijelentette, hogy az YPG elleni küzdelem nem pusztán egy úgynevezett föderális projekt lezárásáról szól.
„Ez a terrorszervezet szíriai megjelenése óta, másszóval 2015 óta számos bűncselekményt követett el az al-Dzsazíra régió lakosságával és általában az arabokkal szemben. Hosszú ideje kirekesztés, igazságtalanság, elnyomás és gyilkosságok történtek. Teljesen tönkretették az emberek életét. Szándékosan elhanyagolták a lakosságot, és módszeresen elszegényítették. Ennek véget kellett vetni, és hála Allahnak, véget is ért.” – mondta al Abidin a TRT Worldnek.
2025 márciusában a szíriai elnöki hivatal bejelentette az SDF állami intézményekbe történő integrációjára vonatkozó megállapodást, elutasítottak minden olyan tervet, amely az ország feldarabolásáról szól. A terrorszervezet azonban akkor nem tartotta be a megállapodás feltételeit. Ahmed el-Sara, szíriai elnök többször is hangsúlyozta, hogy Szíria politikai szerkezete egységes és központosított, és az állami intézmények kivétel nélkül visszatérnek az ország minden régiójába.
Egy főváros, egy zászló
Nedal al Amari, daraai politikai aktivista szerint Szíria egysége a stabilitás és az igazságosság alapja mindenki számára. „A történtek döntő csapást mértek a feldarabolásra irányuló törekvésekre és a fegyveres autonómia terrorjára, és világos üzenetet küldenek, hogy Szíria egységes, szuverén államként újjáépül” – mondta al Amari a TRT Worldnek.
A keleti régiókban élők évek óta félelemben és bizonytalanságban éltek a terrorszervezet jelenléte, a mozgáskorlátozások és a gazdasági kirekesztés miatt. „Természetesen az egységes Szíria, amelynek egyetlen fővárosa Damaszkusz, minden szíriai álma. 2017 és 2025 között, Deir Ezzor lakosaként, nem tudtam belépni Raqqába, és Hasakába garanciavállalói igazolás nélkül. Még a saját térségünkbe való belépéshez is kurd garanciavállalóra volt szükség. Az ilyenfajta rasszizmus már a szeparatista projekt hivatalos megindulása előtt is létezett.” – mondta al Abidin.
Energiaforrások és nemzeti szuverenitás
A változás legkézzelfoghatóbb jelképe talán az olaj- és a gázforrások kérdése. Éveken át nem voltak állami ellenőrzés alatt a Szíria keleti részén található fontos energialelőhelyek, és azokat ismét a lakosság szolgálatába állították. A Szíriai Olajvállalat bejelentette, hogy Haszaka, Rakka és Deir ez-Zór térségében a visszaszerzett mezőkön újraindult a termelés.
A hatóságok szerint az olajtermelés néhány hónapon belül elérheti a napi 100 ezer hordót, ami kritikus támogatást jelent az áramtermelésre és a gazdaságra nézve. Zain al-Abidin újságíró megjegyezte, hogy korábban ezek a bevételek a PKK terrorszervezet vezetőinek zsebébe kerültek, vagy a térségen kívül értékesítették őket, azt mondta: “Nekünk csak a szennyezés és a halálos füst maradt. Most azt reméljük, hogy a kormány úgy kezeli majd ezeket az erőforrásokat, hogy azok az ország újjáépítését szolgálják.”
Török–szíriai szolidaritás
Az ENSZ Alapokmány 51. cikke szerinti önvédelemhez való jogra hivatkozva Türkiye egymás után hajtotta végre az Eufráteszi Pajzs, az Olajág és a Béke Forrása elnevezésű hadműveleteket a terrorszervezet felszámolása érdekében. Ezek az offenzívák legalább 17 000 PKK/YPG-terrorista semlegesítését eredményezték, erősítették a határbiztonságot Türkiye délkeleti részén. Ezek a hadműveletek nagyrészt tönkretették a PKK műveleti képességét és gyengítették befolyását Szíriában és Irakban. Recep Tayyip Erdoğan török elnök szavaival élve: “Türkiye „darabokra zúzta” azt a terrorista övezetet, amelyet akartak kialakítani Észak-Szíriában”.
Al Abidin szerint a szíriai–török testvéri kapcsolatok régebbiek, mint ahogy sokan gondolják. „Szíria és Türkiye közös veszélynek tekinti a PKK-t. Ankara vállalta a legnagyobb szerepet abban, hogy támogatást nyújtott a damaszkuszi kormánynak a terrorszervezet felszámolása ügyében, és fokozta a nyomást, hogy folytassák a küzdelmet” – mondta al Abidin.