Henrik luxemburgi nagyherceg pénteken, 25 év uralkodás után lemond trónjáról legidősebb fia, Guillaume javára.
A 70 éves jelenlegi uralkodó a Nagyhercegi Palotában tartandó ceremónia keretében fog lemondani.
Ez követően pedig a 43 éves Guillaume megkoronozására fog sor kerülni, amely során a nagyhercegség parlamentje – tehát a 60 választott képviselőből álló Képviselőház – előtt Luxemburg alkotmányára fogja letenni az esküt.
Az új nagyherceg a családjával együtt – köztük a belga származású feleségével, Stéphanie de Lannoy grófnővel, valamint fiaival, az 5 éves Károly herceggel és a 2 éves Ferenc herceggel – a központi térre néző erkélyről köszönti majd a nyilvánosságot.
A ceremóniákon várhatóan részt vesznek a holland és belga királyi család tagjai is.
Péntek este az új nagyherceg egy gálavacsorát rendez, amelyen többek között a francia elnök, Emmanuel Macron, illetve a német elnök, Frank-Walter Steinmeier is részt vesz.
A hétvégén pedig Guillaume hagyományos országjáró körútra indul majd, amely egy vasárnapi misével zárul Jean-Claude Hollerich érsekkel a luxemburgi Notre-Dame katolikus székesegyházban.
A mai Franciaország, Belgium és Németország területéből a 17. és 19. században kivált nemzet államformája parlamentáris demokrácia, amely értelmében a nagyherceg az államfő. Tehát hasonló szerept tölt be, mint III. Károly az Egyesült Királyságban vagy Fülöp király Belgiumban.

Luxemburg a világ utolsó nagyhercegsége
Az Európai Unió egyik legkisebb és egy főre jutó GDP alapján leggazdagabb nemzete pénzügyi nagyhatalom, amely olyan fontos EU-intézményeknek ad otthont, mint az Európai Bíróság és az Európai Beruházási Bank.
A nagyhercegség számos euróövezeti bank, viszontbiztosító, valamint fedezeti alapok és pénzpiaci alapok kezelőinek otthona.
Guillaume a modern monarchia megalakulása, 1890 óta Luxemburg hetedik nagyhercege lesz.
Az egész hercegségben az ő képe váltja majd fel apjáét.
Monogramja, egy szimmetrikus arany „G” betű a korona alatt a hadsereg, a rendőrség, a mentőszolgálatok, a börtönszolgálat, valamint a vámhatóság egyenruháin is meg fog jelenni.
Guillaume, akárcsak Henrik, Franciaországban, Svájcban és az Egyesült Királyság Sandhurst katonai akadémiáján tanult.
Ezt követően belga, német és spanyol cégeknél dolgozott.
Christoph Brüll, a Luxemburgi Egyetem történésze és professzora szerint Guillaume egy nagyon hagyományos szerepbe lép.
„Mozgástere vagy cselekvési joga gyakorlatilag nulla. Az egyetlen hatalma a beszéd vagy a szavak ereje, ami a többit illeti a nagyherceg politikai szimbólum marad” – mondta.












