A globális törekvés, hogy szabályozzák a gyermekek közösségi médiahasználatát, a felelősséget az otthoni szülői ellenőrzéstől egyre inkább az olyan platformok felé tolja, amelyek a gyerekek figyelméből profitálnak.

Világszerte, ahogy a kormányok lépéseket tesznek a gyermekek közösségi média használatának szabályozására, a digitális károkról folytatott vita alapvető átalakuláson megy keresztül.

Ausztráliától az Egyesült Királyságig, és Norvégiától Türkiyéig a több országban készülő szabályozások egy közös pontra összpontosítanak: a gyermekek közösségi médiahasználatából eredő károk nem előzhetők meg kizárólag szülői felügyelettel.

A felelősséget meg kell osztani azokkal a digitális felületekel is, amelyek az online környezeteket megtervezik, üzemeltetik és hasznosítják.

Azonban a szemléletváltás nem menti fel a szülőket vagy a kormányokat felelősség alól. A családok és az államok továbbra is központi szerepet töltenek be a gyermekvédelemben.

A gyerekek, mint minden más felhasználó, nem pusztán „használják” a közösségi médiát; az olyan felületek, amelyeket a profit maximalizálására optimalizáltak folyamatosan irányítják, ösztönzik és a platformokon tartják őket.

A végtelen görgetés, az algoritmikus ajánlórendszerek, valamint a jutalmak szándékosan úgy vannak megtervezve, hogy fenntartsák a figyelmet.

Ezen körülmények között nem reális és nem is fair elvárni, hogy a szülők legyenek az egyetlen ellensúlyok, valamint hogy egy billió dolláros figyelmi gazdaság gépezeteivel egyedül tudjanak felvenni a harcot.

Számos, több tudományterületet átfogó akadémiai kutatás kimutatta, hogy a túlzott közösségi médiahasználat erős összefüggésben áll a szorongásos zavarokkal, depresszióval, alvásproblémákkal, figyelemzavarokkal, a szűrt vizuális tartalmakhoz kötődő testképzavarral és az étkezési rendellenességekkel.

A megfigyelésalapú kapitalizmus

A „surveillance capitalism” (megfigyelésalapú kapitalizmus) kifejezés, amelyet Shoshana Zuboff alkotott, hatékony keretet ad annak megértéséhez, miért kell a felelősségvállalásnak átfogóbbnak lennie.

A közösségi média felületek rendszerszerűen gyűjtik és elemzik a felhasználói viselkedést, előrejelzik a jövőbeli cselekedeteket, és ezeket az ismereteket célzott hirdetések és viselkedési irányítás révén hasznosítják.

Ebben a rendszerben a gyermekek nem csupán sérülékeny felhasználók, hanem értékes adatforrások is. Minden görgetés, lájk és érzelmi reakció viselkedési többletet termel.

Azoknál a gyermekeknél, akiknek a kognitív és érzelmi fejlődése még zajlik, ez az adatkivonás mélyebb és hosszabb távú következményekkel jár.

Az algoritmusok nemcsak azt tanulják meg, mit kedvelnek a gyerekek; hanem azt is alakítják, hogy mit “szeretnének.” Emiatt a jelenlegi szabályozások egyre inkább arra törekednek, hogy korlátozzák a gyermekektől történő adatgyűjtést, betiltsák a célzott hirdetéseket, átláthatóságot követeljenek az ajánlórendszerekben, és szankcionálják azokat a tervezési megoldásokat, amelyek a bevonódást maximalizálják.

Technofeudalizmus

A „technofeudalism” (technofeudalizmus) gondolata, amelyet Yanis Varoufakis javasolt, kiegészítő nézőpontot kínál ennek a hatalmi aszimmetriának a megértéséhez.

A digitális felületek egyre inkább feudális uradalmakra hasonlítanak a hagyományos kapitalista vállalatok helyett.

A felhasználók nem birtokolják ezeket a digitális tereket; feltételes hozzáférést kapnak olyan szabályok mellett, amelyeket a platformtulajdonosok egyoldalúan határoznak meg.

A gyerekek ilyen magántulajdonban lévő ökoszisztémákban nőnek fel. Szocializációjukat, szabadidejüket, és egyre inkább oktatási tapasztalataikat olyan nagyrészt átláthatatlan rendszerek formálják, amelyeket algoritmusok irányítanak, nem pedig demokratikus felügyelet.

Ebben a kontextusban a szülői hatalom szerkezetileg hátrányban van azzal szemben, hogy versenyezzen a folyamatos, láthatatlan és skálázható algoritmikus tekintéllyel.

Ebből a nézőpontból a szülők hibáztatása olyan, mintha a földhöz kötött jobbágyokat tennénk felelőssé egy feudális uradalom birtoklási feltételeiért.

Azok az államok, amelyek felismerik ezt a hatalmi aszimmetriát, egyre inkább a „jobbágyokról” az „urakra” irányítják a figyelmüket.

Ausztrália a 16 év alattiak számára a közösségi médiát betiltó rendelete 2025. december 10-én lépett hatályba, amely az átalakulás egyik legszembetűnőbb példája.

Korlátozott kivételekkel, mint például a YouTube Kids, a platformoknak szigorú korellenőrző rendszereket kell bevezetniük; ennek elmulasztása pedig akár 32 millió dollárig terjedő bírsággal járhat.

Stephen Scheeler, a Meta korábbi ügyvezetője megjegyezte, hogy a cég kevesebb mint két óra alatt megkeresheti ezt az összeget, ami komoly kérdéseket vet fel az ilyen büntetések visszatartó erejével kapcsolatban.

Az Egyesült Királyságban az Online Safety Act felhatalmazta az Ofcomot arra, hogy a vállalatokat globális árbevételük akár 10 százalékáig terjedő bírsággal sújtsa.

A brit miniszterelnök, Keir Starmer több más politikai szereplőhöz hasonlóan, nyíltan kijelentette, hogy a túlzott képernyőidő veszélyezteti a gyermekek jólétét.

Az Európai Parlament döntései, amelyek minimuméletkort szabtak meg — 16 év a közösségi médiahasználatra és 13 év a mesterséges intelligencia eszközeire és videóplatformokra — szintén ezt a tendenciát tükrözik.

Miközben Franciaország a 15 év alattiak számára teljes tiltásáról és egyfajta „digitális kijárási tilalomról” vitázik, Spanyolország olyan szabályozást készít elő, amely a 16 év alatti felhasználók esetén szülői hozzájárulást ír elő.

Norvégia ezzel egy időben felismerte a jelenlegi korlátozások hatástalanságát, és hatékonyabb felügyeleti mechanizmusokat fejleszt.

Az Egyesült Államokban a 13 évesekre vonatkozó, adatvédelmi alapú életkorhatár továbbra is érvényben van, azonban szigorúbb, állami szintű korlátozások szabad véleménynyilvánításra hivatkozó jogi kihívásokkal néznek szembe.

Kína a gyermekekre vonatkozó egyik legszigorúbb digitális ellenőrzést alkalmazza. A 14 év alattiak számára napi képernyőidő-korlátot — 40 percet — írnak elő, és helyi idő szerint 22:00 és 06:00 között a digitális hozzáférést teljesen korlátozzák.

Bár a TikToknak világszerte több mint félmilliárd felhasználója van, Kínában egy külön verziója, a Douyin működik, amely más algoritmusokat használ és nagyobb hangsúlyt fektet az oktatási tartalmakra.

A francia elnök, Emmanuel Macron nyíltan kijelentette, hogy amíg Kína a TikTokot arra használja, hogy globálisan gyengítse a gyermekek figyelmét, saját gyermekeit a Douyinon fegyelmezettebb és oktató jellegű tartalmakkal szembesíti.

Ez a különbségtétel azt mutatja, hogy a közösségi média felületek nem csak kereskedelmi szereplők, hanem kulturális puha hatalom eszközei is lehetnek.

Az a tény, hogy a nyugati közösségi platformok Kínában tiltólistán vannak, szintén azt mutatja, hogy az államok egyre inkább stratégiai infrastruktúraként tekintenek a digitális platformokra, nem pedig szabadpiaci szereplőkre.

A nagy technológiai cégek — a köznyelvben Big Tech néven emlegetett vállalatok — bár bevezettek bizonyos intézkedéseket, általában ellenezik az ilyen jellegű korlátozásokat.

A tiltás bevezetését követően az ausztrál miniszterelnök, Anthony Albanese közölte, több mint 4,7 millió, 16 év alatti felhasználóhoz tartozó közösségi médiafiókot deaktiváltak, töröltek vagy korlátoztak.

A Big Tech képviselői azzal érvelnek, hogy a korosztály-ellenőrző technológiák veszélyeztetik a magánéletet, sértik a gyermekek jogait, és akár csökkenthetik az online biztonságot is.

Ezen kifogások mögött azonban gyakran mélyebb aggodalom húzódik: a rendkívül jövedelmező, ingyenes adatot és tartalmat termelő felhasználói bázis elvesztésének kockázata.

Mark Zuckerberg (Meta vezérigazgató), Adam Mosseri (Instagram vezetője) és Evan Spiegel (Snapchat vezérigazgató) perekkel néznek szembe, amelyek azt állítják, hogy kárt okozó, addiktív termékeket terveztek fiatal felhasználókra.

Eközben az etikai és biztonsági önkéntes vállalások egyre inkább az „etika-fehérítéshez” hasonlítanak: a felelősség eloszlatását meg célozzák anélkül, hogy megváltoztatnák az üzleti modelleket.

Gyermekvédelmi törvények Türkiyében

Türkiyében a gyermekek digitális környezetben való jelenlétéről folytatott viták helyi érzékenységeket tükröznek, de nagyrészt összhangban állnak a globális szabályozási trendekkel.

A Török Nagy Nemzeti Gyűlés Emberi Jogi Vizsgálóbizottságának Gyermekjogi Albizottsága által készített, „A digitális környezetekben gyermekünket fenyegető veszélyek és kockázatok” című tervezet ennek a megközelítésnek a kereteit vázolja.

A jelentés olyan javaslatokat tartalmaz, mint például az éjszakai hozzáférés korlátozása a 18 év alattiak számára, a 15 év alattiak közösségi média használatának betiltása, digitális eszközök korlátozása az iskolákban, tanácsadói szolgáltatások megerősítése és külön SIM-kártya alkalmazások a gyermekek számára.

A család- és szociális ügyek minisztere, Mahinur Özdemir Göktaş bejelentette, hogy egy, a 15 év alatti gyermekeket érintő közösségi médiára vonatkozó szabályozás törvényhozási előkészítését hamarosan a parlament elé terjesztik.

A szabályozás indoklása a depresszió, szorongás, viselkedészavarok növekvő szintje, valamint a digitális platformokon keresztül a bűnöző hálózatokkal való érintkezés kockázata.

Göktaş szerint a gyermekeket a közösségi média felületek nem tekinthetik kereskedelmi erőforrásnak vagy adatbázisnak. Ezek az intézkedések nem a véleménynyilvánítás szabadsága elleni beavatkozásként, hanem stratégiai közpolitikai lépésként vannak bemutatva, amely a gyerekeket a digitális ökoszisztéma szerkezeti kockázataitól védi.

Ezen a kereten belül a „Çocuklar Güvende” (Gyermekek biztonságban) digitális platform útmutatást és értesítési mechanizmusokat nyújt gyermekeknek és szülőknek.

A hatóságok külön hangsúlyozzák, hogy a káros tartalmak elleni küzdelmet proaktívan a platformoknak kell elvégezniük, nem pedig pusztán reaktív beavatkozásokra hagyatkozni.

A gyermekek nem az egyetlen csoport, amely digitális károknak van kitéve. Az alacsony digitális műveltséggel rendelkező felnőttek, különösen az idősebb korosztály, szintén egyre sebezhetőbbé válnak a dezinformációval, az érzelmi polarizációval és az algoritmikus irányítás által alakított viselkedésmanipulációval szemben.

Ennélfogva a platformszabályozás nem csupán pedagógiai célú gyermekvédelmi intézkedés. Harc a digitalizált közélet megerősítéséért a dezinformáció ellen, a demokratikus folyamatok felszabadításáért az algoritmikus elfogással szemben, és a társadalmi kohézió megőrzéséért.

Ha a platformok tervezik meg a digitális környezeteket, betanítják az algoritmusokat, és rendszerszintű hasznot húznak a figyelmi gazdaságból, a felelősség nem helyezhető kizárólag az egyénekre, a családokra vagy a felhasználói preferenciákra.

A felelősséget meg kell osztani, és a hatalmat közfelügyelet alá kell vonni.