1976 óta, amikor az ebolát először zoonózisként (tehát állatról emberre terjedő fertőző betegségként) azonosították, a kutatók ezernyi különböző állatot fogtak be és tanulmányoztak — denevéreket, patkányokat, kígyókat és még rovarokat is — annak érdekében, hogy megtalálják a vírus eredetét. Azonban minden alkalommal zsákutcába jutottak.

Ahogy a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) és Uganda egészségügyi hatóságai megpróbálják megfékezni a legújabb kitörést, a virológusok ismét azon töprengenek, mi lehet az a rejtőzködő rezervórium — az az állat, amely a vírust hordozza majd megfertőz más állatokat és embereket.

Alexander Bukreyev professzor, a texasi University of Texas Medical Branch Központ a Biovédelemért és a Feltörekvő Fertőző Betegségekért igazgatóhelyettese szerint a dilemma megértésének legjobb módja, ha megnézzük, hogyan találták meg egy hasonló vírus forrását.

A marburgvírus, akárcsak az ebola, a filovírusok családjába tartozik, amit az egyiptomi gyümölcsdenevérekben azonosítottak a Kitaka aranybányánál Ugandában 2007–2008-ban.

Azóta megállapították, hogy a Marburg rövid életű a denevérekben: a vírus nem marad bennük tartósan. A kutatók szerencsések voltak a Marburg-rezervórium azonosításában, mivel a denevérmintákat röviddel egy járvány kitörése után gyűjtötték össze.

„A fertőzés átmeneti. Az egyiptomi gyümölcsdenevér felveszi a vírust, bizonyos ideig megtartja, majd teljesen kiürül a szervezetéből ” – mondta el Bukreyev a TRT Worldnek.

A Marburghoz hasonlóan az ebola is ugyanezt a bújócskát játssza a természet legsötétebb mélyén.

Az eltűnés

A fertőző betegségek körülbelül 60 százaléka vadállatokból származik. Sok minden egyelőre ismeretlen ezekkel a zoonózisokkal kapcsolatban, többek között az, hogy mely ökológiai és környezeti tényezők játszanak szerepet a járványok kialakulásában.

A WHO adatai szerint a Bundibugyo-törzs legutóbbi ebola-kitörése a KDK-ban és a szomszédos Ugandában 63 ember halálát okozta.

A rezervórium azonosítása fontos az epidemiológusok számára, mert segít meghatározni, hol él az állat, és hogyan kerülhet kapcsolatba emberekkel vagy más állatokkal, amelyek továbbadhatják a betegséget.

„Ha biztosan tudnám, hogy négy gyümölcsdenevér-faj a legfontosabb vadrezervórium, pontos térképeket tudnék készíteni, amelyek figyelembe veszik, hol élnek, életük történetét és napi szokásaikat,” – mondta el Patrick R. Stephens, az Oklahoma State University biológiai tanszékének docense.

Hozzátette, „meg tudnám jósolni azokat az új területeket is, ahová a vírusok átterjedhetnek, ha valamelyik faj képes lenne kiterjeszteni az élőhelyét. Ez az információ segítene eldönteni azt is, mely vadon élő emlősöket kellene talán megfigyelniük, hogy előre láthassuk az ebolavírusok fellángolását.”

1963-ban a Machupo-vírus kitörése — amely vérzéses lázat okoz — végigsöpört Bolívia vidéki területein. Az ökológusok megállapították, hogy egy őshonos egér volt a vírus természetes rezervóriuma.

„A vírus “csapdába ejtése” gyakorlatilag véget vetett a vírusnak” – írta David Quammen alapművében a zoonózisokról, a Spillover című könyvében.

A rezervórium azonosításának aranystandardja az, ha az élő vírust elkülönítik az adott állatból annak érdekében, hogy laboratóriumban is tenyészteni tudják.

Ebola-ellenanyagokat és RNS-t időről időre több denevérfajban és más állatoknál is kimutattak. Azonban ez nem elengő, mert az ellenanyagok csak azt jelzik, hogy az állat valamikor életében találkozhatott a vírussal. A kutatók pedig már akkor szerencsésnek mondják magukat, ha sikerül ellenanyagot találniuk.

„Legalább néhány évente egyszer megfázol. nem igaz? Azonban ha az életedből véletlenszerűen választanék egy napot, és mintát vennék a megfázás-vírusra, valószínűleg nem találnám. Még ha ellenanyagokat keresek is, attól függően, mely törzsekkel fertőződtél, mennyi idő telt el, és milyen ellenanyag-tesztet használok, akkor sem biztos, hogy megtalálom” – mondta el Stephens.

„Szóval vegyük figyelembe az efféle nehézségeket olyan vadon élő emlősöknél, amelyekről alig tudunk valamit, és láthatjuk, milyen nehéz feladatról van szó.”

Rejtélyes állat

Az elmúlt öt évtizedben több kitörés a KDK-ban, Gabonban, Libériában, Sierra Leonéban, Szudánban, Ugandában és más országokban is több ezer embert ölt meg.

Ennek ellenére nem tettek eleget annak érdekében, hogy megtalálják azt az állatot vagy állatokat, amelyek elsősorban felelősek az ebola emberre való átterjedéséért.

A múltbeli ebola-kitörések helye és a fertőzött esetek nyomon követése alapján a tudósok meg vannak győződve arról, hogy az ebola forrása a természetben él. Feltételezésük szerint egy emlősről van szó.

Stephens szerint Afrika mintegy 900 ismert emlősfajából csupán körülbelül 350-től sikerült mintát venniük, és még kevesebb fajnál sikerült elkülöníteniük az élő vírust laboratóriumban, ami lehetővé tenné, hogy a kutatók megfigyeljék, hol rejtőzik a vírus az állatban, és mennyi idővel a fertőzés után válik kimutathatóvá.

„A vírus valószínűleg elég ritka azokban a fajokban is, amelyeket megfertőz. Például a legtöbb fajban, ahol megtaláltuk, csak két vagy három egyed bizonyult pozitívnak a sok mintából, néha több százból.”

Stephens ezt az ellenanyagok megtalálásával kapcsolatban mondta el.

A múlt kitöréseinek többségét — például az 2014-es, több mint 11 000 ember halálát okozó járványt Sierra Leonéban, Libériában és Guineában — vadállatokhoz vezették vissza.

A 2014-es kitörésnél a virológusok megállapították, hogy az első fertőzött egy kétéves kisfiú volt, aki valószínűleg denevérekkel kerülhetett kapcsolatba Guineában. Más kitöréseket elhullott csimpánzok és más főemlősök húsának elfogyasztásához kötötték.

Még ha figyelembe is vesszük, hogy az ebola utáni keresést vadon élő állatok kis részére korlátozták, megdöbbentő, hogy egyetlen élő vírust sem találtak annak ellenére, hogy több száz mintát gyűjtöttek össze gondosan a KDK-ban és más országok dzsungeleiből, majd ezek a minták olyan csúcstechnológiás laborokba kerültek, mint az amerikai CDC.

Talán azért van ez, mert a vírus maradványai egy állat valamelyik szövetében megbújhatnak, miután a kitörés lecsengett, érvelt Stephens csapata egy tanulmányában, amelynek címe: „Hol van az elúszó elsődleges ebolavírus-rezervórium, és hogyan találjuk meg?”

Az állatok immunrendszere, akárcsak az embereké, küzd és kiüríti a kórokozókat. Azonban a fertőzés apró nyomai mégis megmaradhatnak a testben, egy szövetben bujkálva, így elkerülve a virológusok figyelmét.

A tanulmány szerint, ha az állatok stressznek vannak kitéve — például táplálékhiány miatt —, az kiválthatja a vírus újraaktiválódását.

Még ha a kutatók denevérekre szűkítik is a keresést, több ezer mintát gyűjteni különböző denevérfajokból ijesztő és költséges vállalkozás.

„Ha ehhez hozzátesszük, hogy ha a rossz évszakban vagy a rossz szövetből veszünk mintát, akkor sem fogjuk megtalálni, akkor nagyon nehéz feladat áll előttünk. Oly kevés fajt vizsgáltak laboratóriumi részletességgel, hogy nagyon nehéz bármiben is leszűkíteni a keresést” – mondta el Stephens.

„Persze végső soron az egyik fő oka, hogy nem találtuk többször, az az, hogy egyszerűen nincs elég pénz a kereséshez. Minden bizonnyal nem az a fajta összeg, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy alaposan mintázzunk több száz fajt.”