Akár Isztambul egy zsúfolt kis utcájában, akár Antalya egy tengerparti üdülőhelyének közelében járunk, valószínűleg bárhol belebotlunk egy dohányboltba (Tekel). Ezek az út menti üzletek, amelyek külső falát gyakran kékre festik, az Állami Dohány Monopólium maradványai. Itt szoktak cigarettát venni.

A Tekelt az 1920-as évek közepén hozták létre, amikor az ifjú török állam átvette a jövedelmező dohányipart azoktól a külföldi vállalatoktól, amelyek az Oszmán Birodalom utolsó éveiben uralták a piacot.

Türkiye már akkor is dohánytermelő volt. Még a teve képe is, amely a Camel márkával vált szinonimává, török gyökerekkel rendelkezik. Az amerikai RJR, a Camel gyártója, török dohánykeveréket használt a cigarettáiban. Így a cég marketingosztályán valaki alkalmasnak találta, hogy a tevét logóként alkalmazzák — pedig Türkiye nem híres púp nélküli hátas állatairól.

Ez döntő pillanat volt a török cigarettaipar számára.

Ugyanakkor abban az időben Tazlarban, egy apró faluban Nyugat-Türkiyében, Afyonkarahisar tartomány Sinanpaşa járásában, egy másik jellegű változás zajlott éppen.

Egy Ahmet Aga nevű falusi nagyapa vezetésével a lakosok fogadalmat tettek, hogy soha nem fognak dohányozni, ezzel példát mutatva a következő generációk számára.

Ez a döntés véglegesen füstmentes menedékké változtatta Tazlart, közel egy évszázaddal azelőtt, hogy a modern közegészségügyi szabályozás létezett volna.

Majdnem száz év telt el, és a körülbelül 2 000 fős lakossággal rendelkező falu még ma is arról híres, hogy szinte alig látni ott dohányzókat.

Tazlar története különösen időszerű most, amikor a török kormány határozott lépéseket tesz a dohányzás visszaszorítására. Ankara olyan törvényről tárgyal, amely élethosszig tartó tilalmat szabna ki a dohányzásra az 2015. január után születettekre.

Recep Tayyip Erdoğan elnök közismerten határozottan ellene van a dohányzásnak. Állítólag azt mondta az olasz miniszterelnöknek, Giorgia Meloninak, hogy hagyja abba a dohányzást — amit ő az év elején meg is tett.

Több tanulmány szerint a törökök a világ egyik legnagyobb cigarettafogyasztói közé tartoznak. Tazlarban azonban ez nem jelent problémát.

KapcsolódóTRT Magyar - Magány: Egy csendes járvány, ami örömöt és életeket lop el

Hogyan kezdődött mindez?

A történelem nagyrészt elfelejtette Ahmet Agát, és a tazlariak csak azt tudják felidézni, amit szüleiktől hallottak. A történet szerint Aga arra törekedett, hogy megvédje népe testi egészségét és korlátozott pénzügyi erőforrásait. 1928-ban, amikor a falusiak közösen fogadalmat tettek a dohányzás ellen, Agának sikerült megragadnia egy olyan pillanatot, amikor csak kevesen dohányoztak a faluban, és meggyőzte őket, hogy hagyjanak fel vele.

„Nem olyan környezetben nőttünk fel, ahol az emberek dohányoztak körülöttünk” – mondta el Mehmet Aydoğmuş, a 66 éves falusi könyvelő. „Valamiféleképpen a nemdohányzás nem későbbi döntés volt számunkra. Közvetlenül az életünk és a kultúránk részévé vált.”

Ez a megkülönböztetés központi jelentőségű Tazlar tapasztalatának megértéséhez.

Ahelyett, hogy kizárólag egyéni döntésekre támaszkodtak volna, a falu úgy tűnik, kollektív kultúrát alakított ki, amelyben a dohányzás soha nem vált normává.

Aydoğmuş szerint az elvet nem úgy adták át a gyerekeknek, mint felülről jövő szabályt. Inkább arról volt szó, hogy a gyerekeknél rögzült az, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől és szomszédaiktól láttak.

„Amikor gyerek voltam, nem láttuk a faluban, hogy valaki dohányozna” – emlékezett vissza Aydoğmuş.

Tazlar vöröstéglás házakból álló falu, amelyet sárga paradicsom- és cukorrépa-mezők vesznek körül. A falusiak következetes napirend szerint élnek: korán kelnek és napnyugta után lefekszenek. Itt mindenki ismeri egymást.

A lakosok dohányzással szembeni ellenállása részben egészségügyi aggályokon alapul, de Aydoğmuş szerint a hagyomány nem magyarázható csak az egészségre hivatkozva.

„Időseink állandóan beszéltek nekünk a dohányzás emberi egészségre gyakorolt káros hatásairól – mondta. – De nem álltak meg annál, hogy csak azt mondják: ez ártalmas az egészségre.”

Beszéltek továbbá a káros szokások családokra, közösségre és az egyén akaraterőre gyakorolt hatásairól is.

„Fokozatosan megtanultuk ezt – mondta el – Még akkor is, amikor gyerekek voltunk és nem értettük teljesen, mit jelent, az idősebbek hozzáállásából tudtuk, hogy ez fontos ügy számunkra.”

A falu megközelítése a családi felelősségvállalást, vallási értékeket és közösségi szolidaritást kombinálta – tette hozzá Aydoğmuş.

A családok vigyáztak gyermekeikre. Az idősek figyelmeztették a fiatalabbakat. A szomszédok ismerték egymást. A viselkedést nemcsak egyéni ügyként, hanem olyasfajta dologként értették, amely a tágabb családot és közösséget is befolyásolhatja.

Ha egy gyerek elkezd olyan szokást kialakítani, amelyet a család károsnak tart, a rokonok és a szomszédok nem feltétlenül maradnak passzívak.

„Ha egy fiatal valahol hibázik, az emberek nem mondják azt, hogy ’ez nem az én dolgom’ – magyarázza Aydoğmuş. – A faluban mindenki ismer mindenkit. Mindenki tudja, ki kinek a gyereke és ki kinek az unokája.”

Hogyan őrzi meg az ember egy kultúrát, ha nincs elegendő fiatal, aki továbbvigye?

Füstszerűen szétszóródva

Murat Karasöğüt, a 29 éves tazlari származású fiatal mindig kulturális sokkot él át, amikor az ország más részeire utazik.

„Amikor kint látunk valakit dohányozni, néha azt gondoljuk: ’Nálunk ilyesmi nincs a faluban.’”

Szerinte Tazlarban a nem dohányzás vált elvárttá. A fiataloknak nem kellett folytonosan emlékeztetniük őket arra, hogy utasítsák vissza a dohányzást, mert a cigaretta eleve nem tartozott a falu mindennapi kultúrájához.

„A nem dohányzás nálunk szokássá vált, ezért a fiatalok könnyebben átveszik” – mondta el.

Úgy véli, ez a különbség továbbra is jelentős marad, még ha a fiatalok máshol gyakrabban találkoznak is a cigarettával.

Ugyanakkor egyre több tazlari fiatal költözik városokba, ami aggodalomra ad okot, hogy a dohányzással szembeni szilárd ellenállás idővel elhalványulhat.

A falu fiataljainak több mint kétharmada ma már olyan városokban él, mint Isztambul vagy Bursa, vonzva őket a jobb oktatási és munkalehetőségek.

Mind Aydoğmuş, mind Karasöğüt szerint Tazlar hagyományainak jövője végső soron attól függ, hogy a fiatalabb generációk vállalják-e azok továbbadását.

Karasöğüt úgy véli, a fiataloknak külön felelősségük van.

„Nem akarunk a múltban ragadni” – mondta el Aydoğmuş. „Azonban a múltunkat sem szeretnénk elveszíteni.”