Egy latin mondás  "Ars gratia artis", azaz , "művészet a művészetért" kifejezés  arra utal, hogy a művészetnek nem feltétlenül egy célt kell szolgálnia, hanem annak egyszerűen csak a szépségét is élvezhetjük.

Van-e a művészetnek magasabb célja? A művészek egy egyszerű ecsetvonással jobbá tudják-e tenni világunkat? Egy kutatócsoport úgy döntött, hogy megvizsgálja ezeket a kérdéseket.

2019-ben egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a művészeti kiállítások vezethetnek-e változásokhoz az emberek hozzáállásában és viselkedésében. Azt szerették volna megtudni, hogy a művészet az embereket kedvesebbé és megértőbbé teheti-e a menekültekkel szemben.

Az Ausztriai Dom Múzeumban, a 2018 és 2019 között kiállításra került  "Mutasd meg a sebed" című kiállítás alapján a Bécsi Egyetem kutatást végzett.

A kiállítás a sebek művészi ábrázolására összpontosított. A sebek lehettek fizikaiak, pszichológiaiak vagy társadalmi-politikaiak. A műalkotások különböző korokat és stílusokat mutattak be, mindegyik az emberi sebezhetőséget vizsgálta. Minden műalkotás másképp közelítette meg a sebek témáját. Némelyik a művészek saját testének sebezhetőségét szimbolizálták, míg mások a vászon fizikai felvágását mutatták be.

A kurátorok azt szerették volna elérni, hogy a kiállítás arra késztesse a nézőket, elgondolkodjanak az emberek törékenységéről és sebezhetőségéről.

Amikor a menekültek és menedékkérők tapasztalatait vizsgáljuk meg a sebek témája különös hatással bír. Minden sebük egy történetet mesél el – legyen szó akár az elszenvedett erőszak fizikai hegeiről, vagy a szétválás és veszteség érzelmi traumáiról. Ezek a sebek nem csupán jelek a testen; az elképzelhetetlen nehézségekkel szemben tanúsított ellenállóképesség és túlélés tükröződései.

A menekültek számára a migráció útját gyakran a mély sebezhetőség pillanatai jellemzik. Képzeljünk el egy anyát, aki kisbabáját szorítja egy kis csónakban egy olyan föld felé tartva, amit sosem ismert, ahol a túlélés bizonytalan, de legalább lehetséges. Hazájukban a háború és az erőszak elpusztította a  mindennapi életüket. Warsan Shire költő egyszer azt mondta: "Senki sem teszi gyermekeit csónakba, hacsak a víz nem biztonságosabb a szárazföldnél".

Útjuk nem csupán a túlélésről szól; a méltóság visszaszerzéséről van szó egy gyakran kegyetlennek tűnő világban. A menekültek történeteinek befogadásával és a sebeik művészeten keresztül történő elismerésével olyan együttérzést erősítünk meg, amely áthidalhatja a szakadékokat és egy együttérzőbb világot hozhat létre.

Így amikor az emberek beléptek a bécsi galériába, a kutatók megállították őket, hogy megkérdezzék, részt vennének-e a kutatásban egy ingyenes jegyért cserébe. Azt mondták a látogatóknak, csak annyi a dolguk, hogy beszámoljanak az empátiával kapcsolatos gondolataikról és érzéseikről. Azokat, akik beleegyeztek a tesztelésbe, egyszer a látogatás előtt, valamint egyszer utána kérdeztek meg.

Amit felfedeztek, az bátorításra adott okott – a látogatók nagyobb empátiáról és az országukban menekültek befogadására való hajlandóságról számoltak be.

Miután felfedezték a művészet a látogatókra gyakorolt ezen pozitív hatását a kutatók úgy döntöttek, további kérdésekkel bővítik ki a kutatást: Ezek a hatások fenntarthatóak-e? Ha igen, meddig? Így elvégeztek egy második vizsgálatot.

A kutatócsoport egy második, 41 fős látogatói csoportot toborzott. Arra kérték őket, hogy telepítsenek egy alkalmazást a mobiltelefonjukra, és naponta számoljanak be gondolataikról és cselekedeteikről. Az alkalmazás eredményeit két héten át figyelemmel követték – egy héttel a kiállítás előtt és egy héttel utána.

A kutatók összehasonlították a kiállítás előtti hét jelentéseit a kiállítás utáni héttel, több hatást fedeztek fel. A kiállítás utáni napokban az emberek növekvő pontszámokat mutattak több empátiával kapcsolatos kérdésben. Tehát még hetekkel a kiállítás meglátogatása után is úgy tűnt, a művészet hosszú időn keresztül empátikusabbá tette az embereket egymás iránt!

Ezt a tanulmányt a Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts folyóiratban publikálták "Meddig tart a művészet hatása?" címmel.

Manapság a tanulmány megállapításai különösen relevánsak. Világszerte, különösen Európában a  növekvő bevándorlásellenes érzelmek közepette a menedékkérők és a muszlimok növekvő támadásokkal szembesülnek nativista csoportok részéről.

Ezeknek az érzéseknek a kezelése megköveteli a párbeszéd és az empátia ösztönzését, a bevándorlók társadalomhoz való pozitív hozzájárulásának hangsúlyozását és a dezinformáció elleni küzdelmet.

Évszázadok óta a művészek és a kurátorok a munkájukat társadalmi kérdések kezelésére használják fel. Ez a tanulmány feltárja azt a jelentős szerepet, amit a művészet játszhat a pozitív társadalmi magatartás ösztönzésében.

Ma a művészetet nem csak szórakozásként értékelik, hanem az egészség, a tanulás és a jólét eszközeként is. E tanulmány előtt nagyon kevés tényleges adat állt rendelkezésre a művészet emberekre gyakorolt hatásáról. Ebből kifolyólag az ehhez hasonló tanulmányok kulcsfontosságú betekintést nyújthatnak abba, hogyan módosíthatjuk az emberek reakcióit a társadalmi kihívásokra.

Már látjuk is ezt működés közben! A 2024-es Velencei Biennálé "Idegenek mindenhol" témájával számos beszélgetést indított el a bevándorlással kapcsolatban. A kiállítás célja, hogy kiemelje a különböző hátterű egyének sokféle beszámolóját és nézőpontját.

Bár a művészet önmagában nem szüntetheti meg az idegengyűlöletet, hatékony eszköz lehet az empátia és megértés előmozdításában. Legközelebb, amikor galériát vagy múzeumot látogat, ne feledje: a művészet, olyan módon befolyásolhatja szívét és elméjét, amit sosem képzelt volna.